Az igazán nagy dolgok az apró rezdülésekben érhetők tetten. Mennyivel szegényebb a tenger végtelen felszíne, ha nem fodrozzák hullámok, mennyivel egyhangúbb a kék ég, ha nem csipkézik apró felhők, és milyen halott az erdő is, ha a fák ágain nem fészkelnek madarak, a fűben nem nyüzsögnek parányi bogarak. Ilyen a lélek is: ha nem figyelünk az alig észrevehető, apró örömökre, az élet szépségének legjavát veszthetjük el. 

 Évekbe telik, amíg az ember rájön, hogy tulajdonképpen mi is a vágya, évekbe telik, amíg kibogozza az igazságot az elvárások, a programok, az utánzások tömegei közül. Teréz anya mondta, hogy a legjobb ima, ha az ember a szíve csendjére hallgat. Szerintem ő azért mondta ezt, mert sokszor mondják, hogy ha tudni akarod, mi a valódi vágyad, akkor csak „hallgass a szívedre”. De nagyon sokszor előfordul, hogy valaki elkezd hallgatni a szívére és a szív nem mond semmit. Nincs semmi, csak nagy csend van. És az ember olyankor nem tudja, hogy mi van. Azért jó Teréz anya imája, mert ő arra tanít, hogy ne legyek türelmetlen, csak hallgassak a szívem csendjére. Mert ha valaki már hosszú évek óta oda se figyel a szívére, a saját szívére, akkor a szíve már mérges rá. És az embernek meg kell győznie a saját szívét, hogy mostantól kezdve fog rá hallgatni. Ilyenkor a szív először csak röhög, és azt mondja, hogy nem vagyok én hülye, évekig nem hallgattál rám, most nem húzol be a csőbe, és nem fogom neked megmondani, hogy mi van. ….lehet, hogy évekig kell hallgatni az ember szívének a csendjét. És talán akkor, talán még később, a szív megmondja, hogy mi az igazság. Ha én kapcsolatban vagyok veled, és azt mondom neked, hogy szeretlek, akkor azt, hogy én valóban szeretlek-e vagy sem, azt csak te tudod, én nem. Tehát ha te azt mondod, hogy amióta engem megismertél, attól a ponttól fogva jobb, érdekesebb és gazdagabb lett az életed, mint addig volt; hogy könnyebb az életed, mint volt azelőtt, mielőtt engem megismertél – akkor tényleg szeretlek. Ezt csak te tudhatod, és ezt el is kell hinnem neked. Ha valóban szeretlek, akkor úgy kell szeretnem téged, ahogy te akarod, nem pedig úgy, ahogy én akarom. Mert ha úgy szeretlek, ahogyan én akarlak szeretni, akkor lehet, hogy az neked teher. És ugyanígy van a szabadsággal. Ha te azt mondod, hogy szabadabb vagy, könnyebb elhatározásokat hoznod, és könnyebb megszerezned, amit akarsz, mint azelőtt, mielőtt megismertelek, akkor szeretlek, és a te szabadságodért harcolok. Vagyis azt csak te tudod, hogy mit jelent neked a szabadság. Itt lent, a részletekben mindenkinek teljesen más a szeretet és mindenkinek teljesen más a szabadság. De egy nagyon absztrakt szinten egyet jelent mindenhol és mindenkinek. …onnan tudod, hogy szeret valaki, hogy szabadabbnak érzed magad vele, mint amikor egyedül vagy.

Az idő nem sodor magával semmit. Helyettünk nem végzi el a feledés munkáját.Úgy kell dolgoznunk, mintha örökké élnénk, s úgy kell élnünk, mintha holnap meghalnánk.Mindig tudd: a dolgok egyszer történnek meg veled. A legértékesebb idő - a pillanat, amelyben élsz.Nem tudom megváltoztatni a múltamat, csak a jövőm fölött van hatalmam. Képes lehetek úgy hordozni a jóindulatodat, akár egy sima követ a tenyeremben, vigaszt, amikor az emlékek gyötörnek. Hogy történhetett meg ez? Végtére is beismerni egy hibát annyit jelent, hogy valaki bölcsebb ma, mint tegnap volt.A modern társadalomban az emberek többsége az élet kellékeinek a megszerzésére fordítja minden energiáját. Élni már nem marad ideje. Nem tudom, hogy mi a lényege egy ember életének: a tettei, viselt dolgai, vagy olyasféle megfoghatatlan apróságok, mint egy ködös téli reggelének a hangulata. Nyilván elválaszthatatlanul hozzátartozik életünkhöz minden fűszál, ami az utunkba akad: minden gondolatunk, vágyunk, törekvésünk; emlékeink, indulataink; egészségünk, pénzünk, munkánk, hitünk; a szívünkben bujkáló titkos várakozások és a pillanat látható, érzékelhető jelenségei; s nyilván még sok minden. Ilyen az élet, szomorú és fennkölt is egyben. Bebocsátást nyerünk ebbe a csodálatos világba, megismerkedünk egymással, és egy ideig egymás oldalán megyünk. Utána megszűnünk létezni a másik számára, és végleg eltűnünk, éppoly kurtán-furcsán, ahogyan érkeztünk. Érezte a mai napot, és örömét lelte a gondolatban, hogy még fiatal, megvan benne a fiatalság egyensúlya, még van ideje elölről kezdeni az életet, még minden megváltozhat, és az eltékozolt ifjúság, bármit is mondjanak a dalok és a közmondások, visszatér megváltozott, konkrétabb alakban. Attól szép a mozi, hogy különböző világokat tud benne fölismerni az ember, de a saját világa is folytatódik. Kell, hogy legyen egy cél a fejedben: följutni a csúcsra. De ahogy haladsz fölfelé, egyre több dolgot láthatsz, és semmibe nem kerül néha megállni és élvezni a kilátást. Minden meghódított méterrel egyre messzebb látsz, és ezt ki kell használnod, hogy olyan dolgokat fedezhess föl, amiket addig nem vettél észre.Igazán az él, aki minden hangulatának enged. Amikor még nem ismertem az életet, írtam. Most, hogy föltárult előttem az élet értelme, nem kell már írnom. Az életet nem lehet megírni, csak megélni. Az élet olyan, mint egy számzáras lakat. Az a feladatunk, hogy megtaláljuk a számjegyek helyes sorrendjét, és akkor minden a miénk lehet. Az út vége. Mindig ugyanarra gondolok, ha egy szép emléket keresek. Akárhogy is kutatok az emlékeim közt, ez az egyetlen, amire érdemes emlékezni. Olyan, akár egy bazári rajz, megnyugtató és hazug. Mint egy szép karácsonyi mese. Elhisszük, hogy az élet valóban ilyen. Csupa szép pillanat és olykor egy-egy leküzdendő nehézség. Azoknak a hősies hazugsága ez, akik sosem adják fel. Mindegyikünknek meg kell barátkoznia a halál gondolatával, ha valóban jóvá akar válni. Nem szükséges naponta vagy óránként rágondolnunk. De valahányszor az élet útján olyan pontra jutunk, ahol a köröttünk levő világ elhomályosul, és előttünk a távolban világosan feltárul az út vége, ne hunyjuk be a szemünket. Álljunk meg egy pillanatra, nézzünk a távolba, aztán menjünk tovább. Ha ily módon gondolkodunk a halálról, megtanuljuk szeretni az életet. Ha megbarátkoztunk a halállal, minden hetet, minden napot ajándéknak tekintünk majd. Csak ha képesek vagyunk - lépésről lépésre - ilyennek elfogadni az életet, akkor válik számunkra igazán értékessé. Ne gondold, hogy az életünk többet jelent annál, hogy felkel a nap és lenyugszik. Ne gondold, hogy ez örökre így marad; nem tudhatjuk. Mikor felébredek, nem várom, hogy a nap felkeljen, de ha mégis felkel, az ajándék.Előbb-utóbb úgyis holtan végzi az ember. (...) És nagyjából ennyi az egész. Éled az életed, igyekszel, amennyire csak telik tőled, de igazából úgysem számít, mer` a végén úgyis csak meghalsz. Az élet nem más, mint gyöngyként egymás mellé fűzött átmeneti megoldások sorozata.

Bannerem: